A belatinci zsidóság
A Magyar Királyságban, a jobbágyság 1848-as megszűnéséig Belatinc az azonos nevet viselő uradalom központja volt. A település központjának déli részén terjedelmes parkban áll a Zichy család kastélya. A Črnec-patak partján fekvő település a környék kisebb gazdasági és kulturális központja.

(A szlovéniai zsidóság adatbázisa / Jewish database of Slovenia / GML)
Más muravidéki központokhoz hasonlóan, az első zsidók a 18. században, II. József császár 1781-es türelmi rendeletének elfogadását követően telepedtek le Belatincon. Belatincon a zsidó lakosság száma hasonló arányban nőtt, mint a történelmi Zala megye más településein, például Alsólendván. Belatincnek legtöbb zsidó lakosa 1889-ben volt, amikor 34 család összesen 152 tagja élt itt. Az 1783-as lakossági adatok szerint Belatincon 21, 1831-ben 36, 1859-ben 50, míg 1880-ban már 146 zsidó lakos élt. 1910-ig számuk 61-re csökkent. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után, vagyis 1921-ben Belatincon már csak 4 zsidót írtak össze. Többnyire Magyarországról és Ausztriából származtak.
A belatinci zsidók többsége a mai Panonska utcában élt. A szülőkkel és a katolikus plébániával történt megegyezés alapján, a település és környékbeli zsidó gyerekek a belatinci katolikus iskolát látogatták, a rabbinál csak a hitoktatás és a héber nyelv tanítása folyt.

A belatinci zsinagóga 1861 előtt épült, vagyis abban az időben, amikor megalakult az alsólendvaiból kivált belatinci izraelita hitközség. Hivatalosan ez 1861. június 3-án történt meg. A zsinagóga Belatinc településén a mai Mladinska utcában állt, az úgynevezett Prelog kertben. A belatinci zsidó hitközséghez Adorjánfalva (Odranci), Alsóbeszterce (Dolnja Bistrica), Bántornya (Tornisa, Turnišče), Belatinc (Beltinci), Cserföld (Cserencsóc, Črenšovci), Dobronak (Lendvavásárhely, Dobrovnik), Felsőbeszterce (Gornja Bistrica), Filóc (Filovci), Hársliget (Lippahóc, Lipovci), Kislippa (Lipa), Kispalina (Mala Polana), Középbeszterce (Srednja Bistrica), Lendvaerdő (Renkóc, Renkovci), Lendvarózsavölgy (Ganicsa, Gančani), Murabaráti (Bratonci), Murahely (Deklezsin, Dokležovje), Muramelence (Melinci), Murarév (Hotiza), Murasziget (Izsakóc, Ižakovci), Nagypalina (Velika Polana), Őrszentvid (Sztrelec, Strehovci), Szécsiszentlászló (Szentlászló, Motvarjevci), Tüskeszer (Trnje), Zalabagonya (Bagonya, Bogojina), Zorkóháza (Nedelica) és Zsizsekszer (Žižki) települések tartoztak.
Mivel az I. világháború után a településen és környékén már nem volt zsidó közösség, amely gondozta volna a zsinagógát, a hatóságok 1937-ben lerombolták. A Maribori Területi Levéltárban őrzik a belatinci zsidó hitközség anyakönyveinek másolatát. Az anyakönyveket 1875 és 1895 között Adolf Kaufmann, az utolsó belatinci rabbi vezette. 1895. október 1-jétől Magyarországon hatályba lépett az állami, illetve polgári anyakönyvek vezetésének kötelezettsége. A belatinci zsidó hitközség házassági anyakönyvének adatai szerint 20 év alatt 32 házasságkötés történt. A párok hagyományosan a menyasszony lakhelyéhez tartozó hitközségben esküdtek, míg a vőlegények különböző helyekről érkeztek, úgy mint Adorjánfalva (Odranci), Alsóbeszterce (Spodnja Bistrica), Bagonya (Bogojina), Csáktornya (Čakovec), Dobri, Egeraracsa, Felsőbeszterce (Gornja Bistrica), Középbeszterce (Srednja Bistrica), Nagykanizsa, Radamos, Szécsisziget, Zalaegerszeg, Zsitkóc (történeti Zala vm.), Dombóvár, Tamási (Tolna vm.), Sopron (Sopron vm.), Gyanafalva (Jennersdorf), Muraszombat (Murska Sobota), Őriszentpéter és Szentgotthárd (történeti Vas vm.), Brekinska, Glina, Kraljeva Velika, Krapina, Križevci (Horvátország), Ključ (Bosznia) valamint Bécs (Ausztria) településekről. Nagyon kevés olyan esküvő volt, amelyen a vőlegény a hazai, belatinci hitközségből származott volna. Húsz év alatt (1875-1895) a belatinci zsidó hitközségben 296 zsidó gyerek született. 1876 és 1895 között a halotti anyakönyvbe Adolf Kaufmann rabbi 94 elhalálozást jegyzett be. A belatinci zsidó hitközséghez tartozókat többnyire a helyi zsidó temetőben, néhányukat pedig korábbi lakhelyük temetőjében helyezték örök nyugalomra.
A zsidó- és magyarellenes hangulat fokozódása miatt, a belatinci zsidók többsége 1918 után Magyarországra vagy Amerikába vándorolt. Belatincon csak három zsidó tulajdonban lévő üzlet maradt, és pedig Kaufmann Ignác, Kaufmann Henrik és Spiegler Leopold üzlete. Weiss Béla a legrosszabbtól tartva, élelmiszer- és építőanyag boltját, valamint malmát már korábban eladta Peter Ostrc, Škofja Loka-i kereskedőnek. 1918. november 4-én és 5-én, Belatincon szervezett támadás történt a zsidókra és a magyarokra, illetve ezek vagyonára, amit a történettudomány belatinci pogromként tart számon. A helybéliek egy csoportja, zsidóellenes jelszavakat skandálva behatolt a zsidó üzletekbe és kifosztotta ezeket, ugyanakkor megtámadták a Zichy várat is.
1944. április 26-án a belatinci és a környékbeli zsidóknak a régi iskolában kellett összegyűlniük, ahol másnapig tartották őket, majd vonattal Csáktornyára, illetve Nagykanizsára, onnan pedig Auschwitz-Birkenauba hurcolták őket. A Belatincról elhurcolt zsidók Ebenspanger Anna, Kohn Lajos és Spitzer Jakab voltak, a többiek a szomszédos településekről származtak. A haláltáborokból senki sem tért vissza közülük.
Belatincon két zsidótemető is volt, az úgynevezett régi- és az új zsidótemető. A régi temetőt már az első világháború előtt megszüntették. Az új zsidótemetőben a 20. század hetvenes éveiben a hatóságok eltávolították a sírköveket, a legszebbeket elárverezték, a temetőt pedig építkezési telkekké és rétté alakították. A belatinci zsidótemetőre és az ott eltemetett zsidókra csak egy fatörzs alakú emlékjel emlékeztett a hosszúfalui zsidótemetőben, valamint ravatalozójának belső falán egy emléktábla.
DR. LENDVAI KEPE ZOLTÁN, KEPÉNÉ DR. BIHAR MÁRIA