A szlovéniai zsidóság rövid története
A szlovén nyelvterületen a zsidók megjelenése az 1. évszázadra tehető. Aquileában legalább 388-ig működött a zsinagóga, és bizonyos, hogy 465-ben Gradóban még élt zsidó közösség. A Divača melletti Škocjan településen az ásatások során egy 4–6. századi, menórával díszített olajmécsesre bukkantak. A 9. és 10. században alakultak azok a zsidó települések, amelyek nevükben is hordozzák a zsidóság jelenlétének emlékét: Judendorf Villachnál, Judendorf Friesachnál, Judenburg Stájerországban, Völkermarkt, amelyet először Judenmarktként említenek, Judendorf, Seidolach és Seidendorf Karintiában, Ždinja vas Novo mesto közelében, Zsida és Zsidahegy a Rábavidéken. Cividale del Friuli és Bécsújhely mellett 1300-ig éltek zsidók Triesztben, Villachban, Friesachban, St. Veitban, Wolfsbergben, Klagenfurtban, Völkermarktban, Judenburgban, Leobenben, Grazban, Mariborban, Ptujban és Ljubljanában is. A 14. században további városokba terjeszkedtek, úgymint Bruck an der Mur, Voitsberg, Radkersburg, Slovenska Bistrica, Celje, Piran, Izola és Koper. A folyamat a zsidóknak a Karintiából és Stájerországból, valamint Krajnából történő 1496-os, illetve 1515-ös végleges kiűzésével szakadt meg. A szlovén nyelvterület egyetlen térsége, ahol a zsidók továbbra is fennmaradhattak, Isztria, Trieszt és Gorizia, ahol a következő évtizedekben újra felvirágzott a zsidó közösség. A koperi zsidósággal kapcsolatos utolsó adatok 1550-ből, a Piranban élőkről szóló adatok 1584-ből, míg az izolai zsidóságra vonatkozó utolsó adatok a 17. századból származnak. A zsidóknak a Karintiából és Stájerországból, valamint Krajnából történő kiűzését követően néhányan a tengerpartra menekültek, így Goriziában és Triesztben a helyi zsidóság történetében új korszak kezdődött, mivel Izak Morpurgo, a Triesztben élő maribori zsidó fia 1509-ben királyi kamaraszolgai privilégiumot kapott I. Maximilián császártól (1508–1519). 1556-ban ugyanezt a privilégiumot a trieszti Levi család, majd 1624-ben a Morpurgo család Gradisca d’Isonzoi ága, valamint a goriziai Pincherle és a trieszti Parente család is elnyerte. Az udvari, illetve védett zsidó privilégium a szabadkereskedés és az adókedvezmények mellett lehetővé tette a császárság területén történő, külön megjelölés nélküli utazást és a fegyverviselést is. A számos családi privilégium ellenére azonban ebben a térségben is létrehozták a gettókat, éspedig Gradisca d’Isonzóban (1769–1797), Goriziában (1698–1797) és Triesztben is (1697–1785).
A zsidók jelenlétéről tanúskodik a Görz, pontosabban Nova Gorica melletti Rožna dolina nagykiterjedésű zsidótemetője, amelyet „Isonzói Jeruzsálemnek” is neveznek. Az 1938-as népszámlálási adatok szerint Goriziában nem egészen kétszáz zsidó élt. Ugyanabban az évben a fasiszta Olaszországban elfogadták a zsidótörvényeket. 1942 tavaszán a hatóságok kényszermunkára küldték a goriziai zsidókat. 1943. december elején 48 goriziai zsidót hurcoltak el Auschwitzba, a borzalmakat csak ketten élték túl. A goriziai zsidó közösség vagyonát teljes egészében elkobozták: a tárgyak eltűntek, a zsidó magánvagyont pedig vagy megsemmisítették, vagy kisajátították.
A maribori zsidó közösség a 13. század elején jött létre. Nagyon hamar komoly gazdasági befolyást szereztek és kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki az adriai kereskedővárosokkal, elsősorban Velencével és Raguzával. A zsidók a város délkeleti részében, közvetlenül a városfal mellett éltek, ahol megépült a Zsidótorony is. A közösségnek állandó rabbija, zsidóiskolája, zsinagógája és rabbinátusa volt. A stájerországi és a karintiai zsidókhoz hasonlóan 1496-ban a maribori zsidókat is száműzték.
A Muravidéken, amely a 10. századtól egészen 1920-ig a Magyar Királyság részét képezte, a 19. század végén, illetve a 20. század elején a zsidó lakosságnak kiemelkedő szerepe volt. Az alsólendvai zsidóság elsősorban Magyarországról, Ausztriából, Németországból és Csehországból származott. 1889-ben a térségben 1107 zsidó személy élt, közülük 322 Alsólendván, 311 Muraszombatban, 152 Belatincon és 322 a környező falvakban. A mai Szlovénia területén álló két zsinagóga egyikét, az alsólendvait 1866-ban kezdték el építeni. Az alsólendvai zsidó közösség zsinagógával, rabbival, általános iskolával, kulturális egyesületekkel és a (Lendva)Hosszúfaluban lévő zsidótemetővel rendelkezett. Muraszombatban az 1908-ban magyar építészeti stílusban megépített új zsinagóga impozáns épületét 1954-ben lebontották. A belatinci zsinagógát 1937-ben rombolták le.
A Németországban és a Harmadik Birodalomhoz csatolt országokban, tehát Szlovéniában is bekövetkezett náci időszak a zsidó közösségek többségének a pusztulását hozta. Az 1939-es népszámlálás során a Drávai bánságban 1533 személy vallotta magát zsidó vallásúnak, közülük 288 Mariborban és környékén, 273 Ljubljanában, 270 Muraszombatban, 210 Alsólendván és 66 Celjében élt. A holokauszt a szlovén zsidóság megsemmisítését hozta magával. A legtöbben Auschwitzban, Dachauban és Mauthausenban haltak meg. A háborút mindössze mintegy kétszázan élték túl, ezek többsége a kommunista elnyomás miatt 1945-ben kivándorolt Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba. A jugoszláv időszakban a kommunista rendszer ideológiailag üldözte a vallást. A hatóságok rendszerint idegenekként és kapitalistaként kezelték a zsidókat. A kivándorlás során a zsidók sok esetben tudtukon kívül vállalták, hogy ingatlanjaikról véglegesen lemondanak.
1945 után Szlovéniában, a kommunista jugoszláv időszakban a zsidó közösség teljesen szervezetlen volt. Csak 1954-ben alakult meg a Ljubljanai Zsidó Hitközség, amelyhez minden szlovéniai zsidó, illetve utóduk csatlakozott. Muraszombatban a kommunista párt nyomására 1954-ben lerombolták az impozáns zsinagógát.
Az önálló Szlovéniában 1997-ben csúcsszervezetként megalakult a Szlovén Zsidó Közösség. Anyagilag az Amerikai Zsidó Bizottság támogatta, megvásárolva Ljubljanában a helyiségeket, ahol 2003-ban megnyílt a zsinagóga. A 2002-es népszámlálás során Szlovéniában 99 személy vallotta magát zsidónak. A zsidó közösségnek jelenleg mintegy 150 tagja van, a hitéletüket a trieszti rabbi segíti. Nem hivatalosan a szlovéniai zsidók és leszármazottaik számát közel ezerre becsülik.
Egy adott környezetben a zsidóság jelenlétének legfontosabb bizonyítékai a zsinagóga, a zsidótemető, a kulturális örökségük, illetve a hozzájuk kapcsolódó tárgyak és hagyományok.
A Nova Gorica melletti Rožna Dolinában van Szlovénia legnagyobb fennmaradt zsidótemetője, ahova 1947-ig temetkeztek, és ahol több mint 900 sírkő található. A másik, egészében fennmaradt zsidótemető Szlovénia mai területén a Lendva melletti Hosszúfaluban van, 176 síremlékkel. A temető közepén 1947-ben négy túlélő emléket állított a náci népirtás 387 áldozatának. A ljubljanai Žale temetőben is van egy új keletű zsidótemető. 1931-ben Ljubljanában, a Tomačevska cesta mellett alakították ki a polgári zsidótemetőt, amelyet azonban 1964-ben áthelyeztek.
Írásos és szóbeli források szerint egykor zsinagóga állt Ljubljanában, Celjében, Slovenska Bistricán, Slovenj Gradecban, Piránban, Koperban, Novo mestóban, Dravográdban, Ptujban, Gornja Radgonán és Belatincon is. Szlovénia területén mára csak két zsinagóga maradt fenn, a maribori és a lendvai. Mindkettő kulturális célokat, illetve a mai Szlovénia területén egykor élő zsidó közösség kulturális örökségének bemutatására szolgál.
DR. LENDVAI KEPE ZOLTÁN, KEPÉNÉ DR. BIHAR MÁRIA
