Egy zsidó közmondás szerint a kiengesztelődés titka az emlékezés. Mivel a Muravidék zsidó polgárait és utódaik többségét a 2. világháború alatt megfosztották az életüktől és az emlékezés lehetőségétől, így nekünk, mindnyájunknak kötelességünk emlékezni rájuk és elődeink embertelen cselekedeteiért bocsánatot kérni.
A lendvai zsinagógába lépve az ősi zsidó köszöntéssel és Schőner Alfréd rabbi gondolataival mondhatjuk: „sálom áléchem”, azaz legyen béke mindenkin és legyen örök békessége azoknak, akik egykoron ezen fohásszal e megszentelt falak között fordultak az Élő Istenhez, az Élet, a Világ és a Világosság Teremtőjéhez, a Mennyek Urához. Legyen végre békessége azoknak, akiket megölt a gyűlölet, és szülessen meg szívünkben a remény, hogy eljön majd azon idő, amikor ember nem lesz embernek farkasa és a népek többé már nem ismernek háborút. Szolidaritással, egymás kölcsönös megbecsülésével, az emberi méltóság tiszteletben tartásával, példamutatással, őszinte szóval és imádsággal lehet csak hidakat építeni a lelkeink között.
AZ ALSÓLENDVAI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE
2002
A kiállítás rendezték
Lázár Beáta
Németh László
A kiállítás létrehozását támogatta
Občina Lendava / Lendva Község
A kiállításon szereplő dokumentumok származása
Zala Megyei Levéltár Zalaegerszeg
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Budapest
Pokrajinski arhiv Maribor
Galerija-Muzej Lendava / Lendvai Galéria és Múzeum
Knjižnica Lendava / Lendvai Könyvtár
Nova ljubljanska banka d.d. Poslovalnica Lendava
Magánszemélyek
A MURAVIDÉKI ZSIDÓSÁG
Galerija-Muzej Lendava / Lendvai Galéria és Múzeum
2012
Az állandó kiállítás forgatókönyvét írták és a kiállítást rendezték
Kepéné dr. Bihar Mária
dr. Lendvai Kepe Zoltán
A kiállítás grafikai tervezője
dr. Lendvai Kepe Zoltán
Peter Orban
A kiállítás megvalósításában közreműködtek
Dubravko Baumgartner
Nikolaj Bažika
Császár Dezső
Marta Ferletič
Franc Gerič
Ludvik Gönc
Karmen Lebar
Laura Lebar
A kiállítás támogatói
Društvo upokojencev Lendava, Sekcija za kulturno dediščino / Lendvai Nyugdíjas Egyesület Kultúrális Örökség Szekciója
Nemzeti Kulturális Alap
Občina Lendava / Lendva Község
Ministrstvo za izobraževanje, znanost, kulturo in šport
Pokrajinski arhiv Maribor
Pomurski muzej Murska Sobota
A Szlovéniai Zsidóság Digitális Gyűjteménye létrejöttéhez hozzájárultak
Mirjana Gašpar
Franc Horvat Meštrovič
Kepéné dr. Bihar Mária
Jože Kološa-Kološ
Mark Krenn
mag. Franc Kuzmič
Lázár Beáta
dr. Lendvai Kepe Zoltán
dr. Nikolaj Szepessy
Vida István
Tomislav Vrečič
Bojan Zadravec