A belatinci, a cserföldi és a vaspolányi pogrom
1918 novemberében a Muravidék több településén zsidó- és magyarellenes zavargások törtek ki, úgymint Alsólendván (Dolnja Lendava), Beltincin (Belatinc), Črenšovcin (Cserföld), Gomilicán (Lendvaszentjózsef), Hotizán (Murarév), Turniščén (Bántornya) és Polanán (Vaspolány). A frontról visszatértek és a helyi lakosság egyes csoportjai a zsidók és a magyarok boltjainak kirablására vetemedtek.
1918. november 4-én a fosztogatók egy csoportja Belatincon megrohanta a zsidók üzleteit, ugyanakkor azonban olyan személyeket is megtámadtak, akik nem voltak zsidók, de vagyonos helyzetük ürügy volt erre. A zavargásokban résztvevők még a Zichy család közelben levő várkastélyára is rátörtek, ahol zsidóellenes jelszavakat skandálva raboltak és fosztogattak.
A mezőváros polgármestere, aki épp hazatért az I. világháborúból, az Isonzó mellőli harcokból, a feldühödött zavargók megfékezésére Jerics Iván plébános segítségét kérte. Jerics gyorsan Osztercz Péter boltos üzlete elé sietett, ahol a csőcselék vadul dühöngött. A pap békíteni próbálta az embereket, mire az egyikük életveszélyesen megfenyegette egy fejszével, hogy miként merészeli védeni a „mocskos zsidókat”. Jerics azonban határozott, személyes fellépésével megnyugtatta a tömeget, akik szétszéledtek. Másnap, november 5-én a Zichy-kastély személyzete újra kérte Jerics plébános segítségét, mert néhány személy elhajtotta a vár állatait. Jerics nyomban odament és elkergette a fosztogatókat. Ugyanezen a napon még egy támadást kíséreltek meg a kastély ellen, ezt egy Szmej nevű, szintén a frontról hazajött katona hárította el.
Az esemény kapcsán még Tkálecz Vilmos nevét is meg kell említenünk, aki, mint ismeretes, alig több mint fél évvel később Muraszombatban kikiáltotta a Vendvidéki Köztársaságot. Tkáleczet a kommunista jugoszláv rendszerben, később a szlovén nemzeti oldal részéről is magasztalták, mert szerintük fontos szerepet vállalt a délszláv államhoz való csatlakozásban, sőt, kissé abszurd módon a magyar fél is hősnek tekinti, mert szerintük köztársaságával akart fellépni a kommunizmus és a trianoni békeszerződés ellen. Tkálecz a belatinci pogrom idején a vendvidéki magyar erők egyik tisztje volt, és valószínűleg pontatlanul tájékoztatták a Belatincon zajló eseményekről, mert úgy értelmezte a történteket, miszerint Jerics plébános vezetésével „vend népfelkelés” tört ki, ezért elindult a felkelés leverésére és Jerics kézre kerítésére. Jericset azonban még idejében tájékoztatták erről, így átkelt a Murán, eltávozottaz akkori Stájerországba, Luttenberg (Ljutomer) városába. November 7-én érkezett meg hozzá a hír, hogy Tkálecz előtt már tisztázódtak a történtek, ezért hazatérhetett.
DR. LENDVAI KEPE ZOLTÁN, KEPÉNÉ DR. BIHAR MÁRIA
Üzletek feldúlása Belatincon
Ivan Jerič: Moji spomini. Murska Sobota, 2000. 40–41.
1918. november 4-én reggel értem haza. Kora délután jött egy fiú Belatincról az ottani polgármester üzenetével, aki kéri, hogy jöjjek át azonnal Belatincra és tegyek rendet, mert az emberek feldúlják a boltokat.
Belatincon akkor három zsidó bolt működött, a tulajdonosok Kaufmann Ignác, Kaufmann Henrik és Spiegler Lipót voltak. Weiss József az üzletét és a gőzmalmát még az események előtt eladta Ostrc Peter Škofja Loka-i kereskedőnek. A zsidók nagyon gazdagok és rátarti emberek voltak. Minket, keresztényeket gójoknak, kevésbé értékes embereknek tartottak. Egy alkalommal, amikor a háború alatt szabadságra jöhettem, saját szememmel láttam, amikor Kaufmann Ignác felugrott a pultra és így hencegett: „Én fagyok a ti Istenetek, ha bezárom a raktárt, sötétben fogtok sótlan, nyers ételeket enni.” Ő kapott jogot arra, hogy a lakosságot dohánnyal, sóval, gyufával, cukorral és petróleummal ellássa. És mivel ezekből az árucikkekből hiány volt, ők ezeket jó drágán csak a gazdagoknak adták el, miközben zsíros nyereséghez jutottak. Az emberek nem szerették őket. Amikor a nélkülözés elérte a tetőfokot, az emberek betörtek a boltokba és kirabolták azokat. A zsidók aznap már a reggeli órákban elmenekültek.
Mire Belatincra értem, Kaufmann Ignác üzletét már teljesen kifosztották. Fivére, Henrik boltjából pedig az utolsó darabokat vitték éppen. Mivel textilkereskedése volt, Spieglertől csak kevés árut vittek el.
Ostrc Peter kereskedő női segédje közben arra kért, segítsek neki megóvni a boltot, hogy szét ne verjék azt is. Amikor a mintegy harminc nőből álló csoport az Ostrc üzlet felé közeledett, az ajtó előtti felső lépcsőre álltam. A csoportot Krapec Štefan, a legtehetősebb ižakovci gazda fia vezette. Hogy megállítsam őket, a magasba emeltem a karomat. Krapec rám förmedt: „Mi az, te a zsidókat véded?” Ezzel felemelte a fejszét, amellyel az ajtót szándékozta betörni. „Nem, ez az üzlet nem a zsidóké, mivel Weiss egy hete eladta Minka Ostrcnak, aki több évig a segédje volt. Te jól tudod, hogy már hatodik éve katona vagyok és hogy a háború kezdetétől a tegnapi napig a harctéren szolgáltam. Te pedig itthon voltál, mert cséplőgépetek van és a terményt csépeltétek. Fejszét mersz emelni a harcosra, aki több százszor szembenézett a halállal?” Erre leengedte a fejszét.
